Automatikus mérőrendszer okulárral rendelkező rendszerek képminőségének vizsgálatára

 

Az utóbbi időben gyakran lehet találkozni olyan okulárral rendelkező optikai berendezésekkel (mikroszkópok, csillagászati távcsövek, viselhető szemüveg terminálok), amik a kényelmes betekintés és jobb használhatóság érdekében nagy látómezővel rendelkeznek. Ez a látómező már akkora, hogy az emberi szem pásztázás közben jelentősen elfordulhat a berendezés optikai tengelyéhez képest. Másképpen fogalmazva, az okulár kilépő pupillájának közelében a szem belépő pupillája többféle, nagyon eltérő irányban is állhat. Az elvárás ilyen eszközökkel szemben is az, hogy torzítás és aberráció mentesen alkossanak képet a rajtuk keresztül megfigyelt tárgyról. Azonban ezek képminősítési eljárása közel sem ilyen egyértelmű feladat. Még a legkézenfekvőbb ellenőrzési eljárás, a tesztábra emberi szemmel történő megfigyelése is csődöt mondhat, hiszen nem lehet tudni, hogy az észlelt hiba a berendezés optikai rendszerétől, vagy a megfigyelő szemének eltéréséből ered.

 

A berendezést a fent említett eszközök megbízható, ismételhető tesztelésére fejlesztettük ki. Működése hasonló az emberi szem működéséhez: függőleges és vízszintes tengely körül mozgatható a változtatható átmérőjű pupilla. Az optikai rendszer paraméterei hasonlóak az emberi szem paramétereihez. Az így keletkezett kép egy kamerára jut, és onnan a vezérlő számítógépbe. A pupillamozgatást és a fókuszálást a számítógép vezérli.

 

Főbb tulajdonságok:

·         PC által vezérelt automatikus működés

·         Automata kalibráció

·         Grafikus kezelőfelület

·         Kis, hordozható méret

·         Irányfüggetlen működés

·         USB és FireWire interfész

 

Specifikáció

Leképező rendszer

 

Effektív fókusztávolság

52.3 mm

Fókusz tartomány

 

  Tárgyoldal

0.5 m –től végtelenig

  Képoldal

5,7 mm

Fókuszmélység

0,02 mm

Pupilla tartomány

1 mm to 12 mm

Látótér

3 fok

Detektor

Sony ICX204AL

  Chip méret

5.8x4.92 mm

  Cella méret

4.65x4.65 Mm

Mérés vezérlés

 

Mozgási tartomány

30 x 30 fok

Mozgás felbontás

0.2 fok

Átlagos mérési ciklus időtartama

5 perc

Hardver interfészek

 

Kamera Inetrfész

FireWire

Mozgás vezérlő interfész

USB 2.0

Méretek

 

Külső méretek (Sz x Mé x Ma)

340x280x210 mm